Furgon születése
Egyszer régen, még az előző században élt a nagyvárosban két furgon. Nem ismerték egymást, különböző utcákban laktak, de egy gyönyörű tavaszi napon mégis találkoztak. Pontosan úgy, mint a romantikus filmekben: haladtak egymással szemben, lelassult az idő, és elkerekedett fényszórókkal fordultak egymás felé…
Lényeg a lényeg, találkozgatni kezdtek, majd a kapcsolat komolyodásával szóba került a házasság. Sok bántást kaptak, mivel furgonfiú fekete volt, furgonlány pedig fehér, de nem foglalkoztak vele. Szerelmük gyümölcse végül szép, ezüstszürke furgongyerek lett. Nevet is adtak neki: ő lett Furgon. Szeretetben nevelgették, végül az ifjú útra kelt, hogy önállósodjon, munkát keressen.
Furgon így szokta elmesélni a születését a többieknek. Vagyis dehogy szokta, a furgonok nem tudnak beszélni… De így gondolkodott róla, hiszen mennyivel szebb ez a történet, mint a zord igazság: gépzsírfoltos, izzadó emberek rakták össze, kisebb-nagyobb alkatrészekből, míg végül a garázsból kigurulva életre keltette ezüst ragyogását a Nap.
Az ifjú Furgon
Furgon minden vágya az volt, hogy megismerhesse a világot. Ám csalódnia kellett: drótkerítések közé zárták, szorosan összeterelve több, hozzá hasonló járművel. Nem látott semmit, csak a kék eget felül, a porbarna talajt alul, két nagy fehérséget oldalt, és a végtelen zöld pusztát maga előtt. Szomorúságban teltek a napjai, és az unalom mellett eluralkodott rajta a rettegés: mi van akkor, ha berozsdásodik, mielőtt még munkába állhat? Folyamatosan kétségek gyötörték, hogy vajon nem elég szép, nem elég jó ahhoz, hogy dolgozzon? Persze, nincs tapasztalata, de lehetőséget se adtak neki… Félt a jövőtől.
Egy téli reggelen végre hangokat hallott. Még le sem folyt a hajnali harmat ablakairól, előtte állt a gépzsíros kezeslábasában a főnök, mellette egy vidám fiatalember. Ez utóbbi egyértelműen őrá mutatott, majd rövid beszélgetés után kezet fogott a főnökkel. Perceken belül pedig már ki is nyitotta az ajtót, és első próbálkozásra beindította új furgonját.
Hősünk boldog volt. Úgy gurult tova a kátyús úton, mintha egész eddigi életében ezt csinálta volna. A fiatalember fütyörészett, a hideg szél simogatta Furgon ezüst oldalát, és ahogy a drótkerítés elveszett a távolban, a két társ nekivágott az ismeretlennek.
A fiatalember valami medencetisztító volt, vagy micsoda. Furgon nem értette pontosan. De csöveket és betűket pingált az oldalára, tágas rakterét telepakolta ilyen-olyan holmikkal, és követhetetlen hirtelenséggel vitte újabb és újabb utakra. Furgonnak boldog élete volt mellette, sok helyet látott, sok dolgot tapasztalt, a legfinomabb benzint kapta, és rendszeresen tisztították, újrafényezték. Hálából sosem okozott gondot a gazdájának, az együtt töltött hosszú évek alatt csupán kétszer kellett szervizbe vinni. Összeszokott társakká váltak ők ketten, a Furgon és a fiatalember.
Furgon új munkája
Ám semmi sem tart örökké. A fiatalemberből öregember lett, és egyre kevesebbet jártak együtt dolgozni. Aztán már egyáltalán nem is mentek sehova. Furgon gazdája nyugdíjas lett, és sem egyetlen lánya, sem annak férje nem vitték tovább az üzletét. És ekkor Furgont eladták.
Egy piszkos kezű, kopaszodó, karvalyorrú ember jött érte. Az öregember megveregette hű társa oldalát, és a kiürített jármű örökre elhagyta a szeretett udvart. A karvalyorrú kivezetett vele a városból, és egy poros, omladozó kerítésű tanya előtt álltak meg. Bevágta az ajtót, és eltűnt a házban. Furgon aznap már nem is látta.
Új gazdája másnap kijött, és egy durva kefével és valami büdös szerrel elkezdte lekaparni az évek óta rajta díszelgő feliratot. A fényezés és a festés is bánta a dolgot, és amikor a karvalyorrú belül is kegyetlenül sikálta át, majd lefeszegette a rendszámtábláit, Furgonban megtörött valami.
Pár napig nem történt semmi. Aztán az ember hosszú, fekete overálban és kesztyűben jött ki a házból, egy kisebb kannát, néhány kötelet és rongyot cipelve, amiket behajított hátra. Beült a vezetőülésbe és beindította a járművet. Visszamentek a városba, és megálltak egy utcasarkon. Furgon ismerte a környéket, sokat járt erre az előző gazdájával. Ám a jelenleg benne ülő férfi nem szállt ki dolgozni, hanem sildes sapkáját az arcába húzva, napszemüvegén át bámulta a pár háznyira lévő iskola kapuját.
Furgon, kívül-belül sérülten, engedelmesen várakozott. Távoli csengőszó hallatszott, és a gyerekek elindultak hazafele. A szétspriccelő csapat után egy szőke hajú kislány ballagott ki a kapun. Zsebre dugott kézzel, lehajtott fejjel sétált az autó irányába. A karvalyorrú gyorsan hátramászott, és amikor a gyermek az ajtó elé ért, hirtelen kivágta azt, és berántotta a kislányt a raktérbe. Szegénynek sikoltani se volt ideje, elrablója már el is zárta a külvilágtól.
Furgon bosszúja
Hősünk nem tudta pontosan, mi zajlik hátul, csak érezte, hogy valami nagyon rossz. A kislány nyikkant egyet, amikor a férfi megütötte, és az arcára szorította az émelyítő szagú folyadékkal átitatott kendőt. Ekkor felkapta a fejét: meghallott egy hangot. Az autó mellett egy nő állt, és telefonált. Éppen azt magyarázta, hogy egy szürke furgonba most rántottak be egy kislányt, és a jármű még itt áll. A karvalyorrú megrémült, ellökte magától a kislányt, és a kormány elé vetődött. Elfordította a kulcsot, és…
Furgon ekkor döntött úgy, hogy ideje végleg felmondania. Leélt egy életet nyugalomban, szorgalmas munkával, de nem azért, hogy öreg korára bántsák, és ilyen csúfos dologba keverjék. Nem indult. Hiába csapkodott, dühöngött a férfi, Furgon válaszul csak pöfögött, és füstölni kezdett. Közben hátul a félig kába lány is sikoltozni kezdett, a pánikba esett bűnöző pedig hiába próbálta elérni, messzire húzódott tőle. A karvalyorrú ekkor hallotta meg a közeledő szirénákat, és kipattant az autóból, hogy gyalog meneküljön.
A sarokig sem jutott. A járókelők körülzárták, a megérkező rendőrség pedig elfogta. Furgon nézte, ahogy a kislány a saját lábán mászik ki a rakteréből, és a közeledő szüleihez szalad. A karvalyorrút elvitték, majd néhány helyszínelő érkezett, és átvizsgálták Furgont kívül-belül.
Ezzel a kalanddal hősünk pályafutása azonban véget ért. Éveken át becsületesen dolgozott társa mellett, és még egy életet is megmentett, de megöregedett. A sikertelen beindítási kísérlet során teljesen tönkrement, így a roncstelepre vontatták.
Drótkerítések közé zárták, szorosan összeterelve több, hozzá hasonló járművel. Nem látott semmit, csak a kék eget felül, a porbarna talajt alul, két nagy fehérséget oldalt, és a végtelen zöld pusztát maga előtt. De már nem szomorúságban teltek a napjai, és nem is kitalált történeteken gondolkodott…